Szakadékban van, és csak zuhan, csak zuhan... Ki tudja, hol áll meg?
2009. február 5.Az Egyesült Államok már nem a világ legnagyobb autópiaca. Kínában több autó talált gazdára az év első hónapjában, mint Amerikában.
A video lejátszásához Flash Player szükséges!
27 éve nem volt olyan mélyen az amerikai autóipar, mint idén januárban. A forgalom közel 37 százalékkal esett vissza, a tavalyi 1,04 millióval szemben az idei év első hónapjában csak 657 ezer személy- és teherautót értékesítettek. Ezzel az eredménnyel az USA elvesztette az autóértékesítésben eddig elfoglalt világelső helyét, az autópiac új bajnoka 790 ezer darabos januári eladással Kína lett.
A japánokat már két éve megelőzték a kínaiak, akkor még tempóból, mert még mindkét távol-keleti piac nőtt, a jelenlegi kínai előny viszont inkább az amerikai visszaesésnek, mint az intenzív kínai növekedésnek köszönhető. Tavaly Kínában 9,38 millió új autó kelt el, ami 6,7 százalékkal több, mint 2007-ben, amikor még 22 százalékos volt a növekedés mértéke. A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) szerint idén sem érik el a tízmilliós darabszámot, sőt már a tavalyi eredmények elérése is kétséges. 1999 óta csak tavaly volt egy számjegyű a növekedés Kínában, ahol a 2008 előtti három évben 20 százaléknál nagyobb mértékben bővült a piac. Az USA-ban ugyanakkor a Chrysler hazai eladásai kevesebb mint felére csökkentek, a General Motors 49, a Ford 40 százalékos forgalomcsökkenést könyvelhetett el. A legnagyobb japán gyártók, a Toyota, a Nissan és a Honda eladásai 32, 30, illetve 28 százalékkal zuhantak.
A nehéz piaci helyzet ellenére a Subaru 8, a Hyundai és a KIA 14 százalékkal több autót adott el idén januárban, mint tavaly. Ők hogy csinálják?
- Sexy Jenni és az 1250 lóerős Lamborghini Gallardo TT Superleggera
- Ali és a 30 baba autó
- TC Showtime - Swamper-rel jöhet akár a világvége is?
- Dakar 2012 - Mr. Dakarnak megvan a tizedik is!
- Óh, azok a rossz hidak, orosz hidak...
- Land Rover DC100 és DC100 Sport - van élet a Defender után
- 10 jótanács a téli autózáshoz
- Budapest-Bamako 2012 - programelőzetes
- Dakar 2012 - elrajtolt a mezőny
















