4x4online logo
Add to Google    RSS

Nem áprilisi tréfa! Vége a quadulásnak...?

2009. április 2. | 61 beszólás

Közúti forgalomban már kötelező a rendszám az újonnan használatba vett (forgalomba helyezett) quadokon.

Quad rendszámmal

Az egyre erősödő előítéletekkel szemben az elmúlt években már egyre több quados szorgalmazta, hogy "alulról jövő kezdeményezéssel", azaz kellően kidolgozott önszabályozással, és önkéntesen felszerelt azonosítóval töltsék ki azt a joghézagot, amit "nemlétező" járművük okoz. Eddig ugyanis az EU-val ellentétben a magyar jogszabályok nem rendelkeztek segédmotoros kerékpárként kezelt L6e kategóriájú quadokról, így a tulajdonosok gyakran kerültek kellemetlen helyzetbe, annak ellenére, hogy az uniós szabályozás elvben Magyarországon is érvényes.

A törvényalkotás most végre utólérte a valóságot: módosították a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt, 2009. április 1-től megváltoztak a quadok közúti forgalomban való részvételének szabályai.

Az újonnan használatba vett, a közúti forgalomban való részvételre alkalmas kivitelű quadokon ettől a naptól kezdve kötelező a rendszám, vezetőjüknek pedig maguknál kell tartaniuk a jármű forgalmi engedélyét. Azt máris sejteni lehet, hogy mindez várhatóan hasonló költségeket és ügyintézést jelent majd, mint a személyautók és motorkerékpárok forgalombahelyezése. Aki már rendelkezik ilyen járművel, annak július 1-ig kell eleget tennie a forgalomba helyezési kötelezettségnek. A szabályozás rendelkezik arról is, hogy az L6e kategóriájú, elsődlegesen terepmotorozás céljára készült quadok legalább "A1" vagy "B" kategóriás jogosítvány birtokában, azaz csak 16 éves kortól vezethetők közúti forgalomban.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szerint ezzel biztosítható, hogy az ellenőrzés hatékonyabbá váljon, hiszen a nyilvántartásba vétel alapján lehetővé válik a járművel elkövetett szabálysértés esetén az üzembentartó azonosítása, és ezáltal az elkövetett szabálysértések - elsősorban a fokozottan védett természeti értékek rongálásához kapcsolódó cselekmények - szankcionálása is eredményesebben biztosítható. A járművek rendszámmal való ellátása ily módon lehetővé teszi, hogy például a természetvédelmi területről kihajtó quad-használót a közúti forgalomban a rendőrhatóság azonosítsa, ellenőrzés alá vonja, illetve üzembentartóját az "objektív felelősség" elve alapján megfelelő szankcióval sújtsa.

Hogy a hírnek mégiscsak legyen csipetnyi április elsejei hangulata, íme a dr. Molnár Csaba (MSZP) vezette minisztérium közleményének legkeményebb mondata: "A közúti forgalomban való részvételre csak azok a quadok alkalmasak, amelyek teljesítik a közösségi EK rendelet típusjóváhagyási követelményeit, vagyis a kifejezetten terepmotorozásra, sportolásra készülő quadok továbbra sem vehetnek részt a közúti forgalomban!"

Beszólások

2011. július 5., 22:36
Renababa

Sziasztok nekem és a páromnak is a quad az életünk most veszünk egy másik nagytestüt mert a 150-est kinöttem :):) elmentünk a kereskedésbe ahol közölték hogy letudják rendszámoztatni de ez 205.000ft-ba kerül összesen kérdem én mire van regisztrációs adó? ami 130.000ft ???
Azt sem tudják milyen törvényt hoznak csak hogy minnél több lóvét szedjenek be ezért van minden.

2009. július 29., 07:36
ottó

B KATOSSAL 50 CC3 IS QUADOT VEZETHETSZ CSAK
ÉS MA MÉG ÉL EZ A 15 KW IGEN ELMÉLETILEG MEG SZARNAK RÁ!!!!

2009. július 17., 16:32
Fletooo

Valaki meg tudná nekem írni h B kategóriás jogosítvánnyal mekkora köbcentis quad-ot lehet vezetni.előre is köszi

2009. július 14., 09:17
István

A régi jogszabály szeint a 15 KW-ot megnemhaladó quadok rendszámmal korlátozás mentes forgalmival közlekedhettek korlátozásmentesen szilárd burkolatú úton.
Az új jogszabályok szerint a rendszámos quadok közlekedhetnek szilárd burkolatú úton vagy nem ?

2009. július 12., 10:41
ottó

ez az meberek lázadjunk fel a diktatura ellen és nyomjuk el a buzizsurokat a saját megérdemelt pihenénsünkér és szorakozásunkér! ( ami mellesleg nem a legolcsobb) :) ki tart velem? LEZUZIUSZ!!!!!!!!!!!!!!! :)

2009. július 9., 19:52
MM

Ezt a rendeletet aki kitalálta, rohadjon meg!!! Ennyi költséget, és megyeszékhelyekre való futkosást többször, amit ugye a köcsögök nem fizetnek ki, még nem tapasztaltam. Persze a helyi önkormányzatoknál a szőke műkörmös kurva, akinek rendszámot kellene, hogy intézzen, fogalma sincs az egészről. Kurva rendazám, és reg.adó miatt többször kell a nem éppen a közelben lévő megyeszékhelyre futkosni, mert a regadót az egyszerű városban nem lehet intézni. Szóval hoztak egy olyan rendeletet, ami eléggé túl van bonyolítva, és csak azért lett megint kitalálva, hogy a kisembereket beszopassák, kiidegeljpék, és anyagilag megnyúzzák!!! Mert ugye van olyan, aki nem flancból vett quadot, vagy mopedautót. ... Még tudnék írni, de inkább abbahagyom, mert megint felhúzom magam.

2009. június 19., 12:33
Vileeboy

Használjuk a gépeinket ilyen célra épített pályán? NINCS!(ob_szerver: most beraktál pár Amerikában készült linket quad-cross pályáról attól még nem lesz itthon több, Észak-Dunántúlon mutass egyet nekem! 250km-re van legközelebbi) Papírozzuk le őket? Nem lehet!
Akkor miről beszélünk?
Eddig lehetett Pl.: Suzuki Ltz-400-t 2004 végéig lehetett forgalomban használni! ÉS NEM ÁLLT MEG A VILÁG! Persze akkor történt valami amit nem tudok mi volt, illetve csak "pletykákat" hallottam róla!
Mindenki hogy sport quadot ne lehessen használni közúton mert mért ne? ugyanúgy merev tengely mint a nagyobb testvérei(persze van kivétel)! Akkor sper difikkel mi van autókba? sport motorok? 180-200LE-vel! És főleg hány olyan hirdetést találtam amikor egy pályamotorra rábütyköltek előre meg hátra 1-1 lámpát és valahogy lepapírozták! Suzuki Ltz-400 gyárilag "helyzetjelzővel" , féklámpával, tompított és reflektor lámpával elvan látva (index kéne rá fél óra alatt kivitelezhető nem akadály)!
http://www.suzukiltz400.de/ltzumbauten.htm nah akkor ezeken a német gépeken mért van rendszám (ugyanúgy merev tengely)? De körülöttünk lévő országokban szerintem kivétel nélkül lehet papírozni!
Azt nem értem állambácsi mért nem emeli fel a telefont és csörög oda "nálatok hogy megy, mik a szábályozások stb."!
Veszélyes!?: Rossz ember kezében mindenki az! Estem már quaddal de nem a merev tengely miatt, aszfalton is használtam sokat nagy tempónál is semmi! Pedig se szélesítő pogácsa se semmi!
Nem kell quad hogy nagyot essél! ->
0km után... http://www.youtube.com/watch?v=pzXaBz3fU1Q
Etikett... Utcán is vannak parasztok autóval motorral, bicóval, sőt gyalogossan is! Kilépnek eléd, bevágnak eléd, neked mennek és lelépnek, tilosban parkolnak állnak meg szabálytalanul közlekednek és lehetne sorolni!
Én saját magamból indulok ki! Természetvédelmi területre nem megyünk be! Jóformán szántóföldek mentén megyünk stb! De nem a vetésbe! szembe jön egy kutyát sétáltató túrázó bárki le lassítunk 20al elgurulunk mellettük nem porolunk oda! Lovasok jönnek leállítjuk a motort elmennek már messzebb vannak megyünk tovább! Babakocsival valaki szembejön vagy valami! nem nyélgázon az egrus dobommal mellettük! szóval aki paraszt az, az is volt, az is, és az is lesz! Közúton, erdőben, BÁRHOL!
Itt is erdőbe láttunk olyan helyett ahol az erdőt kiirtották! A munka gépek nem tudom mik jártak ott de helyenként félméteres nyomot hagytak! Nah melyik a károsabb? Amikor mi elmegyünk a kijárt nyomon vagy amikor ők feltúrják az utat és kiirtják az erdőt? Nah ne szórakozzatok!
Quadot pedig jó célokra is lehet használni ismerősömet (Suzuki LTA-700 Kingquad) rendőrök rendszeresen hívják hogy a lopott autót amit a folyóba, erdő mélyére elrejtetek vagy ahogy tetszik ráncigálja ki nekik!
Most félre ne értsetek nekem semmi bajom nincs se a motorosokkal, autósokkal, nagy (munka) quadosokkal! Én nem lázadok ellenük ők se ellenem! Nekik utcai verseny a hobbijuk nekem a quadozás! Nem állítom, hogy az állításaim nem megcáfolhatóak de szerintem reálissak!

2009. május 31., 23:39
ottó

ez igy van é is megelégednék azzal ha kimehetnék a renedes közutra mondjuk max ilyen 70 el az még annyira a haladást sem akadályozza lak ter en belül meg 40 teljesen jo lenne felölem még lehetne vmilyen nehezitett vizsga is az sem érdekelne csak ne bazszogassanak a rend örei

2009. május 28., 20:18
Nagyfefa

Bármilyen jármű veszélyes lehet ha nem megfelelően használják!
Azért azt gondoljátok már meg,a jelenlegi helyzet szerint hol lehetne rendszám nélkül használni a gépeket?
Hát elég kevés helyen és odáig el kellene juttatni valahogyan!
És félreértés van mert szerintem senki nem a városban akar tötyögni a gépekkel, de az normális igény,hogy a legálisan használható utakra eljussunk!
Azt el lehetne fogadni ha korlátozva van a sebesség, ezzel az autópályahasználat is kilőve de ez is érthető és ésszerű lenne!
Csak hát a jogalkotók és az ésszerűség két külön dolog!
Sajnos!

2009. május 28., 10:17
ottó

veled is eggyet értek acsak a az összeg amit mindtál azt még sajna szorozni kel egy keveset
de igen mi is emberek vagyunk általában jobbak mint a többi mert mi tudunk élvezni és szeretni dolgokat ugy hogy közben nem ártunk vele mig aki árt az meg ránk mutogat!

2009. május 27., 21:46
ZOZY81

Helló Minden Quadosnak!

- Barátaim! Egy valamit, azért tisztázzunk. Ezek az úgynevezett ATV-k vagy QUAD-ok eredetileg is terepre készültek, nem közútra. Embere válogatja, hogy ki hol kívánja használni. Most az én esetemet nézzük. Én rendelkezem egy nagy testű, bár nem olyan erős 250ccm3 quaddal, és nem igazán használnám közúton, pontosabban műúton, merthogy a földút is közút. Helyes megfogalmazása valahogy így hangzik: "Minden olyan út, ami a forgalom elől nincs elzárva közútnak minősül". Tehát tulajdonképpen minden út közút kivéve a magán út nem. A rendszámot indokoltnak is tartom, meg nem is. Éspedig, azért mert így valóban ellenőrzés alatt tarthatják a quadosokat, viszont azért nem, mert mi van akkor ha például megrongálódik vagy elhagyod a rendszámot. Súlyos ezrekbe kerülne újra és újra. Ne feltételezzük, hogy mindig elhagyom, de mi van ha csak egyszer fordul elő. Az sem olcsó mulatság. A quadommal pedig nem okozok nagyobb kárt, mint a 10-15-20 tonnás Kamazok, Tátrák, Krazok, Uralok és még sorolhatnám, merthogy egy quad ritkán haladja meg a 300-500 kg-ot. Az erdei zajról meg csak annyit, hogy a láncfűrész és a fakitermelő teherautók sem lábujjhegyen, suttogva működnek. Azzal egyet értek, hogy kirándulók közé nem kell behajtani, randalírozni stb. , de ne akarják zárt pályákra terelni a quadosokat, endurosokat. Ez a sport nem aszfaltra való és ezt egyszer és mindenkorra meg kell érteni. Fizessünk biztosítást, de a rendszámot csak annak kelljen megvennie, aki műúton is használja. Rendszám nem kell a biztosításhoz (lásd. SMKP). A jogosítvány is egy érzékeny kérdés. Nekem van A, B, C, D, E kategóriám, tehát kicsit ismerem a KRESZ-t és itt is egyet kell értsek azzal, hogy valamilyen vezetési tapasztalata legyen annak, aki felül egy quadra, mert nem veszélytelen. Az hogy ennyi pénzt elkérjenek a quad forgalomba helyezéséért felháborító! Ilyen vizsgálat, olyan vizsgálat, igazoló lap, rendszám, forgalmi, műszaki és hopp már is 100 ezer forintodba fáj az egész hajcihő. Szóval nem egyszerű az országunk az egyszer biztos, de tiltani semmiképpen sem szabad, addig nincs baj, de nézzétek meg majd mi lesz ha hajtják a rendőrök a quadosokat. Olyan helyre fog menni ahol el tud bújni csak ez nem biztos, hogy minden esetben jó. Emberek!!! A QUADOS IS EMBER!!! Ne feszítsetek ki damilokat, drótokat, mert ezzel embert ölhettek és higgyjétek el az a rohadt fű meg védet virág vagy akármi egyszer visszanő viszont emberéletnél meg úgysincs drágább. Emlékezzen mindenki arra a kisfiúra (és most szálljon mindenki magába), aki azért halt meg 1 dunántúli megyében, mert az erdészek kifeszítettek 1 húrt, pedig az apukája csak a sportra nevelte. Miért kell megölni valakit, mert annak bármilyen tevékenysége idegesít?!? TOLERANCIA!!! Ez hiányzik belőlünk magyarokból, mindenhol!

2009. május 23., 00:14
ottó

hát fefa ebben maximálisan eggyetértünk ugy érzem szivemböl szóltál.
egyébként én is mire el tudtamm volna intézni addiggra azt mondták hogy senkinek söt még a régieket is vissza
és sajan igen ezek vagyunk

2009. május 22., 09:47
Nagyfefa

Sajnos a jogalkotók és alkalmazók nem az ésszerű megoldásokat helyezik elétérbe,és azt is nézik mivel tudnak többet zsebre tenni!
Volt itt egy tök egyszerű dolog ami a zöld rendszám volt,mindenki saját maga felelősségére válthatta ki, erről papíron nyilatkozott is!
Két-három héten belül meg lehetett szerezni és több gépre is fel lehetett tenni,csak be kellett iratnia az alvázszámot a naplóba!
És nem utolsó sorban még olcsó is volt,ha nem személyesen intézted akkor is meg volt 50ezerből!
És lehetett feltenni bármilyen gépre és lehetett ezeket azonosítani és természetesen mint minden rendszámos gépre erre is kellett biztosítást kötni!
Na ez nem volt jó az okos hatóságoknak és kezdik piszkálni azt is aki már régebben kiváltotta!
Akkor meg akarják oldani a dolgot?
A Románoknál már rég van külön quad rendszám!
Mert nem akarnak káoszt mint mi magyarok akik mindig csak a szart tudjuk keverni és húzzuk az időt!
Ezek vagyunk!

2009. május 21., 23:45
ottó

az tök jo hogy van neked is nekem a grizzly azért 1.3m ftba kerül és nem nagyon tudnék többet bevállalni viszont a quadfozás az életem. én csak azt mondom hogy tegyék olcsobbá és ne kötekdjenek . és tényleg a sportgépek pályára valók én is azt mondom.de ha mondjuk azt mondnák hogy gyere paraszt adjálk 50 ezrest és lessz hivatalosan forgalomban használhatod én mennék.
venném mert nekem meg megvan a jogsim csak több pénzem nincs nagyon
ez a baj sajna

2009. május 21., 12:56
Nagyfefa

otto

Hidd el én is azt szeretném,ha tényleg zökkenőmentesen menne a dolog,de sajnos nem mi döntjük el!
És tudod eddig volt lazán kezelve,lehetett eddig is rendszámos quadot venni de mindenki leszarta,és ment vele mindenen keresztül mert szellem volt!
És ebből van a legtöbb baj!
Van lehetőség közúton használhatóvá tenni majdnem minden quadot,persze nem a sportgépekre gondolok mert azok tényleg zárt pályára valók!
És ismét mondom,az a baj,hogy mindenki megvette occón a rendszám nélküli gépet,most meg nem akarja kifizetni azt amit akkor megspórolt!
És hidd el nagyon sokakat pont a rendszámtalanság hozott lázba,és az,hogy nem tudták őket beazonosítani!
Nekem is van korlátozás nélküli nagymotor rendszámos Polarisom eladó de a kutyát nem érdekli,pedig 800-ért odaadom!

2009. május 20., 10:20
otto

fefa ezzel csak az abaj hogy ha én mist neki állnék csináltatni rendszámt akkor azzal még mindig nem mehetnék ki forgalomba nekem semmi más problémám nincs. na meg az hog y több mint fél millio ft
amugy még szivesen is megcsinálnáém mert nekem is sokszor adják az ivet holott ott sem voltam érted. tehát szerintem nem kelllene enyire drágitani ezt a dolgot és szinte mindenki meg csináltatná

2009. május 14., 21:10
kevinfater

sasa77 nek jó a dumád mi melleted állunk

2009. május 4., 10:40
Nagyfefa

Rendszám nélkül nem lehet közúton közlekedni és meg is lett az eredménye ennek,mert mindenhol szétcseszték a renoménkat és főleg a rendszám nélküli "bátor"arctalanok akik leszarják a dolgot!
Már többszőr is leírtam,aki nagy arc az vegye le a kocsijáról a rendszámot(mindkettőt)és úgy furikázzon ha neki ez okoz adrenalint!
És senkit nem kényszerítettek arra,hogy vegyen járművet és azt tudnia kellett volna,hogy rendszámozni kell ha a forgalomba megy,pontosabban ha a közutat használja!
És a szántóföld melletti út is az,az erdőn átvezető út is az,tehát azért mert nem látja senki még nem jelenti azt,hogy ott nem kell rendszám!
És akkor még nem beszéltem a biztosításról mert könnyen lehet bármi gond vele,vagy okozhat gondot és nincs az a biztosító ami egy rendszám nélküli gépre fizetne kártérítést,vagy az okozott kárt térítené!
És ha felfogják ennek a lényegét talán azt is megértik hol nem lehet közlekedni és ahol lehet ott mire kell vigyázni!

2009. április 28., 17:04
ottó

és még annyit szeretnék
ugye nem gondolta senki komolyan ezt a rendszámosdi dolgot?!!!!!!
gondoljatok bele van egy paraszt, megveszi mondjuk 200000-ftért a motorját bejön ez a fszság a rendszámmal és nem gondoljátok komolyan hogy rá fog költeni kb 600000-ftot. mert még amugy is nehezen veszi a gépet. azért ezt nagyon át kellene gondolni!! ill változtatni a törvényen
szerintem ez lenne a helyes. köszönöm

2009. április 27., 19:29
ottó

aziasztok
nekem van egy grizzly 660-as atv-ém. nem egy gyenge darab
de az hogy szidnak minket quadosokat a zöldek meg az erdészek mert mi tönkeretesszük a környezetet. csak az a baj hogy amkir 10-el megyek és nem sok hijja van hogy felboruljak mert a paraszt a terepjárójával éppen esö után ment ki a terepre és 30-40 centis nyomokat hagyva maguk után az nem érdekel senkit hogí mennyire káros igaz.
az a baj hogy kellett egy bünbak. persze aláirom nem mindenki olyan mint én és barátaim de attol még nem kellene átlagositani! köszönöm

2009. április 23., 10:18
Nagyfefa

Picit nézz utána aztán mond ki a véleményed!
Az 50-es quadokra eddig nem kellett rendszám, mostantól ezekre is kötelező!
A nagy gépekre eddig is kellett valóban ez nem változott!
Most sokan azt hiszik a kis(50-es)gépekkel dúlták szét a természetet,és jellemző
menyire nincsenek képben a dolgokban,hisz manapság a gyerek quadok is inkább 110-esek.
Nem itt van a probléma,hanem azzal,hogy nem ösztönzik a rendszámosítást hanem nehezítik!
És ami egyszerűen gyorsan megszerezhető volt bárki számára(zöld rendszám)azt megszigorították!
Akkor mi is a céljuk?
Hát nem az amitől hangos a sajtó,hogy rendszámos legyen minden gép!
De azok akik eddig rendszám nélkül mászkáltak, és gátlástalanul félelemérzet nélkül cseszték szét a természetet,azok ezek után is ezt fogják tenni sajnos!
Nekik kéne felfogni,hogy baromság amit művelnek!
Csak ahhoz kéne némi sütnivaló és nem elég azt tudni hol kell belerakni a benzínt a gépbe,és hogy kell elinditani,azt is illene tudni hogy hol lehet használni!

2009. április 22., 21:03
FEFE

SEMMI SEM MÓDOSULT, EDDIG IS IGY SZOLT A TÖRVÉNY, CSAK MOST FELHIVTÁK A FIGYELMET RÁ.
SPORT QUAD MIÉRT NEM?? AZ ASZFALT BIRJA!!! A TERMÉSZETET KIFEJEZETTEN KIMÉLI, EZÉRT LETT KITALÁLVA, HA VKI NEM TUDNÁ.
KÖNNYŰ ÉS NAGY FELÜLETEN FEXIK! AMÚGY MEG, AZON MÚLIK AKI A SZARVÁT HUZZA.

2009. április 21., 17:32
Nagyfefa

steve
Nagyon jól és érthetően megfogalmaztad a lényeget emelem kalapom!
Még annyit tennék hozzá,hogy egy quados barátunk szervezésében ismét tartottunk most szombaton egy gumivadász akciót Érden, ahol ismét 20tonna!!!!gumiabroncsot szedtünk össze,és szállíttattunk el a természetből!
A dologban az a sajnálatos,hogy ugyanerről a területről novemberben már 50tonnát!!!!összeszedtünk!
És mi volt a zöldek hozzászólása:hogy mi okozzuk a kárt a quadjainkkal!
Jöttek segiteni?
Leszarták!
Segítettek a környéken élők-lakók?
Nem, csak nézték hogy szenvedünk a bazi nagy gumikkal és csóválták a fejüket amikor poroltunk.
Iskolásoknak is lett szólva,hogy esetleg jöhetnének segíteni mert elkélne a segítség!
Nem jöttek!
Mi húszan saját erőből és pénzből mentünk ismét és megcsináltuk!
Tettünk a környezet tisztaságáért!
Nem csak a pofánkat jártatjuk mint a sötétzőldek!
Meg kéne mozdúlni emberek!
Szájtépésből már elég!

2009. április 20., 16:23
steve

A quadok, motorok elleni támadások nagyrésze boszorkányüldözés.
A motorosok, quadosok, lovasok, biciklisek 90%-a utakon ( föld, erdei ) közlekedik ahol a favágók, erdészek is a sokkal nehezebb, ergo sokkal nagyobb kárt okozó gépeikkel.

Nézd meg egy fakitermelés helyszinét - főleg eső után - és döntsd el, hogy ki okoz igazán kárt. A motorok, quadok hangosak - igaz, lehetnének halkabbak is tuning kipuff. nélkül. De milyen hangos egyszerre három benzines láncfűrész, egy tiztonnás traktor, és egy huszonöttonás teherautó?! ( félméteres keréknyom mindenhol ) A motor jön - megy, tíz másodperc, a fanyűvők meg hetekig egy területen, - kérdem én honnan menekülnek el a vadak.

A "sportvadászok" - röhej, beüvegezett fűtött lesekben, melyek előtt ötven méterre a szóró - céllövészet -, vagy bérvadászat-pénzcsinálás, hol itt a vadászetika.

Az erdészek-vadászok legnagyobb baja - mindenkivel - az, hogy egyáltalán ott vannak a természetben és láthatják, hogy mit művelnek. Orvvadászat, falopás amit ők a saját ellenőrzésük alatt álló területeken művelnek és kurvára zavarja őket ebben mindenki.

Természetesen igazsága mindenkinek van, de szerintem bőven elférne mindenki bármely területen, de ehhez mindenkitől némi önfegyelem, tolerancia és intelligencia szükségeltetik.

ui: A jelenleg sajnos pozícióban levő zöldek pedig szerintem csak a kerékkötői bárminek, ami egy picit is a hatáskörük alá tartozó területeken történik-történne, mert gondolkodás nélkül csak nem-et tudnak mondani bármire, vagy büntetéssel fenyegetni. lásd: CER Rally, út-híd-autópálya építés, milliárdokba került már az országnak a hülyeségük.

2009. április 16., 11:07
Van

Erre kellett eddig várni?
Egyébként különadóval kellene súlytani mindenkit aki ilyet használ!

2009. április 13., 20:19
havaria

kurvára nem érdekel quad vagy motor...egy érdekel nem legyen hangos...ha valami 70 db -nél nagyobb hangú akkor az zavaró másokra ...csak mint az olaszoknál lefoglalni és kész......

2009. április 10., 15:00
Nagyfefa

A róka gondolataiba mélyedve ballag az erdőben, mikor a nyuszika váratlanul ráugrik, megerőszakolja, majd lepattan róla, s elkezd menekülni. A róka nagyon dühösen rohan utána, hogy most aztán vége van a nyuszinak, ilyen csúfságot tenni vele! Rohannak az erdőben, s amikor a nyuszika egy pillanatra eltunik a róka szeme elől, beugrik egy bokorba, előkap egy újságot, majd kiül a bokor elé, s olvasgatni kezd. A róka tanácstalanul keresgéli a nyomát, mikor meglátja az újságot olvasó nyulat. Egyik nyúl neki olyan mint a másik, s nem ismeri fel benne, hogy ezt a nyulat kergette. Ezért tőle érdeklődik:
– Te nyuszika! Nem láttál erre egy másik nyuszikát rohanni?
A nyuszi felnéz az újságból.
– Melyiket, amelyik megerőszakolta a rókát?
A róka a fejéhez kap.
– Úristen, már az újságban is írják!!

2009. április 10., 14:00
Pisti

Megyek az ösvényen ott üllnek a szarvasok és félrebiggyesztett fejjel, élvezik a quadmuzsikát. Akkor nézem, hogy egy nyuszika meg vezényelt a domboldalt szaggató járgányokkal. Amikor vége lett, kölcsönös megnemtámadási szerződést kötöttek, és megegyeztek a kirándulók, vadászok, és erdészek kiszorításáról.

2009. április 10., 13:55
árpara

Múltkor is olyat láttam, hogy a vadak megrohamozták a quadokat minden irányból, és lezabálták a sofőröket meg a kivitt takarmányt. Szóval ki kéne tiltani a vadakat az erdőből. A quadosok voltak a legnagyobb természetvédők ever, és ők azok akik még a kommenistákat is el merték küldeni anyuba anno. Ezért még bottal sem piszkálnám meg őket. Marad a drót, most vittem ki 12 kilométert az erdőbe -persze quaddal, nehogy kárt tegyek a természetben- szóval az úsztatós dumát be lehet fejezni, nem veszítsétek el a fejeteket. Különben is én meg ismerek 4 quados cimbit aki egymilliárdmilliót keres, hogy quaddal zavarja a vadászokat az erdészeknek. És én meg a haverok, csak azért járunk quaddal az erdőbe -már amikor nem a drótot hordom-, mert ápoljuk az ibolyákat, szépen körbekapáljuk, aztán jó kis nitrogénes emberhúggyal megöntözzük, néha megmentjük a kisfácánokat a csúnya róka pofájából. Úgyhogy innen is láthatjátok a quad létjogosultságát. Ha mi nem járnánk quaddal az erdőbe ki szedné össze a szemetet és ki pisilgetné a csenevész kis virágokat? Ha?

2009. április 9., 18:15
Brezo

Hülyeség!
Mivel kapják el a quadosokat az erdőben?

2009. április 9., 12:19
Bojty

Kell a quad az embereknek,nem kell elitélni vkit csak azért,mert mást szeret.Sok a hülye,lesz is,de motor is.Korrektül kell szabályozni,és lássátok,nem lesz baj.Sokmindennel lehet szabályt szegni,hát evvel is.De van akinek a szabadságot jelenti,az érzést,hogy így is lehet.pl:négy éve jár a mozgássérült fiam quaddal bárhová,ahol
biztonságos,most 11 éves,és a quadok királya.Jobb mint az apja.Pedig csak hobby.És ezért is sok mindenki utál minket.Pedig soha nem bántottunk senkit.GONDOLKOZZ!!Mielőtt véleményt nyilvánítassz!Köszönöm hogy írhattam.

2009. április 8., 21:51
pocaq

rendszám és minden azonosító nélkül meg könnyű szétcseszni a természetet,egyébként kicsit sem irigylem azt a baromi hangos szart. Nagyfefának egyébként igaza van mert nem a quad a hibás hanem aki állat módon használja.

2009. április 8., 08:11
Glória

A rendszám meg a vizsga csak azért kell, hogy legyen bevétele az államnak, egyébbként a rendőr úgy is csak a 30 éves scwablis parasztot igazoltatja, mert azt lehet szívatni. A 8 millás hondás meg sem áll nekik. A bukósisak is csak azért kellett a segédmotorra, mert kellett az ÁFA, tán aggódtak a motorosokért.Hol van itt még egyáltalán erdő? A vadászok meg azt a pár szerencsétlen beteg szarvast lövöldözik távcsövessel 1000 m-ről.

2009. április 8., 07:43
Roenick

A sok ellenzőnek az a legnagyobb baja ,hogy írígy arra ami másnak van! Motor,quad,terepjáró...akármi.
Inkább senkinek ne legyen ha nekem nincs.
Ez a tipikus Magyar emberek hozzá állása.
Én tudom mert nálunk is ez a divat.

aquila,geza1960,pocaq,István,néni!! Veletek meg szívesen találkoznék személyesen is....
Névtelenül könnyű ilyeneket írni

2009. április 6., 21:20
Z

gyökerek...................

2009. április 6., 12:27
Nagyfefa

Dolgoztam már quaddal erdőben mert egy nagy gép sokkal több kárt okozott volna!
Külföldön már bevett szokás,hogy ilyen kis méretű gépeket használnak,és ezzel kevesebb a károkozás!
De persze nem az észnélküli rombolásról van szó!
És olyan is előfordult,hogy amikor hallották a quad hangját,jöttek oda a "vadállatok"mert tudták,hogy hozzuk nekik a kaját!
Aki azzal jön,hogy elmenekülnek a vadak az még nem volt egyedül az erdőben!
Csak lázít!
És ezekből van rengeteg az országban,ha összefogtunk volna, már rég el lett volna zavarva ez a kormány, de tenni senki nem szeret csak pofája nagy mindenkinek!

2009. április 6., 12:15
andrei

az erdő a vadaké {állatoké}mert ott élnek.ott mindenki más idegen.csak a pénz és a hatalom dönti el ,hogy ki milylyen mértékben tehet benne kárt és fosztogathatja büntetlenül.épp ugy mint egész magyarországot és a magyar melóst . . .

2009. április 6., 12:05
andrei

arpara jól nyomja . . .

2009. április 6., 12:02
Nagyfefa

Ezt az "uszitós" dumát be kéne már fejezni mert ennek semmi értelme!
Ésszerű és kivitelezhető megoldásra,de bírálatról is lehet beszélni de normális keretek közt!
Ezt talán meg kéne érteni!
És ezt meg ajánlom olvasásra:

269. § Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2009. április 6., 11:54
andrei

a drótkötél patkányság .aki kihuzza annak a gyerekét kéne rákötni ,hogy érezze a törődést ...

2009. április 6., 11:20
andrei

az erdész ismerőseim évi 10millió forint értékü fát lopnak el fejenként.a vadász ismerőseim évi 15milliót keresnek ugynevezett vadásztatással.{orv}persze ,hogy féltik azt amiből élnek.őket senki nemtudja ellenőrizni,a természet védők sem ,igy azt csinálnak amit akarnak évszázadok óta.de ezzel nem a qadosokat akaro védeni mert azok ugyanien barbárok a természettel de semmivel sem rosszabbak mint a fent emlitettek!ugyhogy atomot mindenkinek . . .

2009. április 6., 11:19
Nagyfefa

aquila

A veled hasonló felfogású barmoknak kéne a drótkötél!
Tudod ezzel a beteg gondolkodásoddal azokat is lehúzod, akik talál tényleg értelmes dolgot szeretnének!
Gyilkolni akarsz?
Magaddal kezdheted,de ártatlan emberek életét ne akard veszélyeztetni mert ráfázol,és bűntetendő is!
Meg van a módja annak,hogy aki vét a szabályoknak azt meg lehet bűntetni,de nem ilyen köcsög és más emberre is ÉLETVESZÉLYES drótozós beteges dolgokkal!
Ha lehet a gondolatát is hesegesd el a pici agyadból,hogy ilyen baromságokat írkálsz!
Fel tudod fogni?

2009. április 6., 10:59
andrei

atomot az összes magyarnak,utánna csak jobb lehet . . .

2009. április 6., 10:12
aquila

Aki nem természetvédelmi területen quadozik, azzal semmi bajom. Aki meg igen, annak ott a drótkötél...

2009. április 6., 10:05
Troy Lee

Kérdezném a nagy természetvédő és ZÖLD-eket,hol voltak? mikor a "SZOVJET"katonák több km konvojba mindenféle járt és járatlan utakon keresztűl laktanyától gyakorlatozó térig vonultak semmit nem tisztelve és kimélve!(nem a háborús időszakra gondolok,ezt követő 40 évre!!)A lelkes védők és vadászok ill.ZÖLD-ek hol voltak?,hol éltek? miért nem adtak hangot nem tetszésüknek?miért nem védték azt amiért most küzdenek? Ha eddig nyuszik voltatok,maradjatok is azok!!!Nem kell MOST verni a melleteket,ez ÁLSZENTSÉG!ott miért nem kopogtattok ahol a NAGYOK tesznek tönkre természetet(gázvezetékek és autópályák építése,erdők,szántók,dombok,állatok látják ezek kárát)de TI biztos többet tudtok ilyen esetekről mivel ezért küzdötök?vagy csak ellenünk(QUAD-osok) vagytok hangosak?A HATALOM ellen lásd:"SZOVJET" katonák,ÁLLAM pedig KUSSOLTOK,tartsátok meg ezt az erényeteket!!!Hagyjatok bennünket is QUAD-osokat békén,ha úgyis KUSSOLTATOK ennyi éven keresztűl!!!

2009. április 6., 09:17
Nagyfefa

És inkább ezek a képek valók a témához sajnos!
http://www.erdtv.hu/index.php/videotar.html?task=videodirectlink&id=241&lang=

És a "nagyonzöldek" nyilatkozata:

http://www.fn.hu/zold/20090106/gumivadaszattal_bekulnek_quadosok/?hirlevelkatt=2009-01-06

2009. április 6., 08:54
Nagyfefa

A sok "okos"quadellenzőnek mondanám,hogy sok egyéb dologra lehet és van is használva quad nevű jármű!
A múltkor például 50tonna(igen jól látod)természetbe kidobott autógumit szedtünk össze,és mi volt a zöld szervezet megnyilvánulása:mi okoztunk környezetrongálást!
Elég szép?
Valamint ránk hívták a rendőrséget amikor nem egyszerűen több quadot összekötve felhoztunk harminc gumit egy árokból,persze bejelentett és engedélyezett megmozdulásról volt szó!
És amikor megkértük a nagypofájú feljelentőt, ugyan inkább jöjjön ki a házából és segítsen nekünk, mert az ő szomszédságában volt a legtöbb gumi,na nagyon csöndbe maradt és persze nem tett semmit!
Tehát elöbb kötül kéne nézni a nagyszájú ellenzőknek és tájékozódni miről is van szó!
És tudni kéne,hogy az erdőkből ki vannak tíltva a motoros járművek,kerékpárosok, lovasok!
Persze ehhez tudni kéne mi az erdő!
És rendszámot is kell tenni minden közúton használt jármúre, ez is régóta így van!
De a hatóságok 2005-óta korlátozzák a rendszámozást és csodálkoznak azon,hogy nem lehet azonosítani jelzés nélkül a tilosban járókat!
Nem mondom,hogy mindenki hibátlan,és hófehérke,de pár barom miatt nem kéne álltalánosítani,és tájékózódni kéne inkább nem csak hallomásból ítélkezni,és valakik ellen hőbörögni jó magyar szokás szerint!
Ez felfogható?

2009. április 5., 23:34
ob_szerver

Zárt pályán quadozni?
És ezekhez mit szóltok:
http://mywebtv.hu/quad/atvflorida-mx_heaven_high.wmv
vagy
http://mywebtv.hu/quad/atvflorida-durhamtown.wmv
vagy
http://mywebtv.hu/quad/atvflorida-NewYearsCroom2006.wmv
vagy
http://mywebtv.hu/quad/atvflorida-thehump2.wmv

Zárt pályán quadozni? Nem csak lehet, de szabad is, sőt: ott a legjobb!
Sporttársi üdvözlet mindenkinek. Ne marakodjatok!

2009. április 5., 21:57
sasa77nek

Azt gondoltad ezt az eccerűséget beszopjuk... :D
Persze meg az erdő felett elszálló sok tonnás repülő. És tiltsuk ki a 70 kilónál nehezebb szarvasokat is az erdőből, valamint a nagyobb vadkanokat. Az a nemmindegy hogy ki miért megy az erdőbe, és van a neki arra dologra engedélye. A vadászbácsikról lehet persze vitatkozni, csak hogy ők egy valag pénzt fizetnek, hogy állatokat gyilkolhassanak, szerződéseket kötnek, és tesznek is az erdőért. Nem csak fel alá rohangásznak. Ha a quadosok szeretik a természetet akkor kihagyják belőle a quadjukat, ez ilyen eccerű.

2009. április 5., 21:51
árpara

Co normát, zajkibocsátási standardet a quadoknak is. Határozzák meg az együttélést nem zavaró határokat, ami meg túl büdös meg hangos annak no engedély. az nem úgy van hogy a quad azért mert quad hangos lehet, mert akkor én meg engedélyeztetek egy atombombát, és hát értsétek meg, hogy ennek nagyobb a kibocsátása, meg a zaja is, de hát ez nem egy sima autó, hanem atombomba! Nem igaz , hogy az embert korlátozzák jogaiban, és már atombombával sem játszhatok az erdőben! vaskalaposok!

2009. április 5., 21:42
néni

MAjd 2 évente kitalálnak mindig egy újabb szerkezetet, és az lesz az alap, hogy ezekkel mind a természetbe kell rohanni örömködni? Honnan a bánatból áll ennyire fel ezeknek a köcsöggyerekeknek akik a buzi quadjukra verik a nyálukat. Ha annyira fontosak a szabályok, akkor mért nem tetszettek megvárni míg lesz szabályozás és utána vásárolni darálót? Más örömforrást nem bírtatok elképzelni? Amíg nem találták ki addig jól megvoltunk nélküle, mért volt olyan sűrgős, hogy még a korrekt szabályozás előtt kellett ilyet venni, és rohanni vele az erdőkbe? Zárt quadpálya, ugyan! Azzal nincs baj, de hogyan jutnak oda, és mi van a természetben, erdőben hangoskodó kispöcsökkel? Ki kell tiltani őket az erdőből és a földutakról is, mihamarabb!

2009. április 5., 21:35
Feri a hegyről

Zárt quadpálya ok. Forgalomban rendszámmal, vagy esetleg 50ccm alatt rendszám nélkül ok. Erdőben, természetben, biztos nagyon nagy élvezet, néhány embernek, viszont rettentő soknak nem az, ugyanúgy ahogy a motorozás is, nagyon nagyon zavaró, embernek, állatnak, növénynek. Felszakítja a növénytakarót, megindul az erózió. Elriasztja az állatokat azokról a helyekról, amelyek még úgy ahogy megmaradtak nekik arra, hogy éljenek, és tönkreteszi nagyon sok ember kikapcsolódását aki pihenni, kikapcsolódni, jó levegőt szívni menne a természetbe. Ehhez nem kell barom quadosnak vagy motorosnak lenni, csak quadosnak vagy motorosnak! Aki ezt nem veszi figyelembe az egy csomó mindenre szarik, mert neki és néhány haverjának a nagyon nagy többséggel szemben úgy jó! Szóval egyébként barom is... A vadászokról, barom kutyasétáltatókról, szemetelőkről stb. barmokról is beszélhetnénk valóban, de ez most nem az a topik, ne beszéljünk mellé.

2009. április 5., 19:25
geza1960

Nekem az se tetszik ,hogy a biciklire sem kell kreszvizsgát tenni! Nálunk az erdőben azóta nincsenek vadak mióta a quadok és a terepmotorok elterjedtek! Utálom őket legszivesebben be tiltanám őket

2009. április 5., 18:48
czuki

Sziasztok, bocsánat hogy ilyet kell irnom /Énis egy quados vagyok/ én már ugy vagyok ezekkel a dolgokkal,hogy szarni kell az egészre, hogy ki mit mond a quadosokrol. A köcsög miniszterek is ezt teszik szarnak a dolgokra, és ugysem tesznek semmit.

2009. április 5., 12:23
sasa77

Mi quadosok okozzuk a legnagyobb kárt az erdőben és a természetben????
1 quad kb 300Kg
1 traktor kb 3500Kg
akkor ki is okozza a nagyobb természet rongálást??
Mi quadosok megijesztjük a vadon élő állatokat???
A vadászok akkor mit csinálnak??
Míg egy vadász összeeszkábált tarktor-lada níva kóperációja megeszik egy út során 30liter benzint és 30 liter motorolajat addig a quadok szinte mind modern eu 3-4 motorokkal rendelkezik.
Rendszám igen szükség lenne rá, nem azért mert, hogy minden quados a kövesúton közlekedjen, hanem azért, hogy ha kell büntetlenül át tudjon menni tankolni a szomszéd faluba.
De ha jobban megnézzük ezt a rendeletet ez semmi mert itt is csak a 50cm3 alatti quadokról szól a fáma.
A nagy cm3-is quadokkal mi lesz???

2009. április 5., 09:25
Nagyfefa

Hát aki a drótköteles megoldást csak gondolatban is helyesli,annak azt kívánom ő maga vegy gyermeke szaladjon bele egy primitív barom elme kífeszített drótjának!
Ne legyen már ennyire irigy az ember a másikra!
De nem védeni szeretném azokat ,akik tényleg állat módon közlekednek azokat meg kell bűntetni ez nem kétséges!
De a hatóságok pont maguk nem tettek semmit,hogy normálisan rendeződjön ez a dolog,és ne jusson el olyan pontra, ahol most jelenleg van!

És sok a tudatlanság és félreinformáltság ebben a témában sajnos!
És a média pont leszarja azt,hogy mi a helyzet, őket csak a véres események érdeklik arra harapnak egyből!
Vagy ha kijön egy mostanihoz hasonló rendelkezés azon tudnak lovagolni két napig, majd csöndbe maradnak!
Sokkal többet kellene foglalkozni a tájékoztatással mert sajnos nagyon nagy szükség van rá!
Például, sokan nincsenek tisztában fogalmakkal!
Rendszám eddig is kellett a nem segédmotoros(50ccm-nél nagyobb)quadokra!
Természetesen csak akkor ha azt közúton használta a vezetője!
De egy földút is közút, ezt sokan nem tudják,ha a szántóföld mellett megyünk az is lehet az!
Arról nem is beszélve,hogy erdőben tilos gépjárművel közlekedni de kerékpározni és lovagolni sem lehet!
Nyílván kell a több információ és egy "LEGNAGYOBB QUADOS MAGAZÍNNAK kikiáltott ujságnak tényleg többet kellene foglalkoznia a témával,és nem csak kiírnia a főoldalra,hanem belül is tartalmaznia kéne quadozással kapcsolatos témát!
De sajnos nem teszi,és nem is veszi igénybe azok segítségét akik biztosan tudnának erről a témáról normális cikkeket írni!
És jellemző az összes ujságíróra,hogy különösebb tudás nélkül, csak hallomásból képesek leírni dolgokat és megzavarni ezzel az embereket!
Tehát van uj szabályozás, de ez főleg az 50-es gépekre vonatkozik és jó tudni,hogy manapság már a gyerek quadok is 110-es motorral jönnek ki,tehát már eleve nem ebbe a kategóriába sorolandók!
Persze ez is hazai barom szabályzás hisz máshol nem a lökettérfogat számít,hanem a teljesítmény ami 4kw lehet csak!
Tehát megint nem követve van a világ legtöbb pontján már alkalmazott szabályozás,hanem "magyarosítva"van magyarán jó szar!
Arról nem is beszélve,hogy a nagymotoros gépeket mostantól rendszámozni kell(eddig is kellett)és csak azokat részesítik előnyben amelyek rendelkeznek EU-s tip.biz-el!
Ez jó valahol,de mit csinál az a több ezer quad tulaj akinek már meg van a használt gépe és használni szeretné?
Hát megmondom sajnos ugyan úgy semmit, és folytatódik a tilosban mászkálás!
Ahelyett,hogy életszerű szabályozásra tőrekednének és minden gépre(igen mindenre)tennének azonosító táblát és a sebességüket korlátoznák,de nem azt,hogy nem mehetnek szilárd úton!
Tehát közel nincs sajnos megoldva a probléma,hanem csak a pénzlehúzás van megint és a valós problémát ismét nem kezelik és NEM OLDJÁK MEG!
Mire várnak?

2009. április 4., 22:12
pocaq

Aki közúton akar quadozni, az tegye a mindenkori szabályok alapján,de akik elől az erdei túristautakon el kell rántani a gyereket nehogy elgázolják az pusztuljon. Pécel környékén láttam olyat az erdőben hogy a quadosok által kedvelt ösvényeken acélhuzal volt kifeszítve.Szemét módszer de hatásos. Utálom mikor kirándulás közben a motoroktól meg quadoktól harsog az erdő.

2009. április 4., 21:50
quadorzó

Kedves István!
Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt elindítod a szádat!Elhiszem, hogy van igazságod bizonyos mértékben, de akkor tiltsuk be az autók forgalmazását, mert van egy-két barom az utakon akik miatt mások meghalnak??? Megsértenélek, de túl ostoba vagy hozzá hogy észrevedd. A közeledben sincs olyan akinek lenne quadja, ráadásul olyanról alkotsz véleményt amiről fingod sincs.Mert ha lenne egy, azaz 1 ismerősöd, akkor tudnád mi mindenre lehet JÓL!! használni egy ilyen gépet. És hülyék pedig VOLTAK, VANNAK, LESZNEK!! És ez nem a quadtól vagy motortól vagy akár biciklitől függ.

EZ MIND FELHASZNÁLÓFÜGGŐ!!!!

2009. április 4., 21:45
xy

Esván,

zárt quad, krossz pályáról még nem hallottál? Még szerencse, hogy nem ilyen hülyék ülnek "abban" a székben. Ezen az alapon én téged tiltanálak be.

2009. április 4., 21:25
István

Őszintén szólva, ezeknek a gépeknek még a birtoklását is büntetném! Nincs létjogosultságuk. Aki autózni, motorozni akar, at tegye az úttesten. A természetet járó emberek sem, a növények sem és az álatok sem kérnek e bűzös, zajos szerkezetekből. Arról nem is beszélve, hogy ehez sincs kultúránk! Ma láttam egy quadot, apukával a nyeregben, s mögé volt szerkesztve egy kétkerekű kérikocsi, melyben 3 gyermekét "szórakoztatta". Történt mindez délelőtt, Apc és Rózsaszentmárton között. Normális??? Aliga!

Új beszólás